Az évek múlnak, de az érzelmek nem változnak.
Gyerek zsivajra keltem ma is mint már közel tíz éve. Kristen Stewart vagyok és sajnos már nem mai csirke.
Egy harmincöt éves szerencsétlen színész akire manapság már senki sem kíváncsi.
És valahogy meg is értem, hisz két gyerek után az ember nem tudja elő hozni a huszonéves fiatalságát, gyorsaságát és az életbe vetett hitét.
Mindent Rob cseszett el, vagyis nem ő hanem én, de csakis miatt. Én hülye gondolván milyen jó lesz végre valahára befejezni az Twilight-ot és együtt lenni úgy isten igazából, és nem bujdosni az idióta fotósok elől.
Ehelyett, egyedül állóként nevelek két hiperaktív kislányt akik Rob búcsú ajándékaként örvendeztettek meg.
Minden tíz évvel ezelőtt romlott el.
„Ma van két éve, hogy Rob feleségül vett ezért úgy döntöttünk el megyünk egy étterembe, hogy legalább ezt a napot együtt töltsük. Sajnos Rob egyre több felkérést kapott a Twilight után én pedig pont, hogy fordítva egyre kevesebbet és sajnos így nem sok időnk volt együtt lenni.
Mindkettőnknek általában akkor volt valami dolga amikor a másik rá ért volna, így igen nagy szó volt amikor kettesben tölthettünk egy kis időt.
De a mai nap csakis a miénk volt senki másé és ma következett el az a nap, hogy Rob-nak be akarom mutatni életünk majd egy új szereplőjét.
Pár hete rosszullét kerülgetett és ezért orvoshoz fordultam aki megállapította, hogy már több mint három hetes terhes voltam. Azóta már többször is vissza mentem a dokihoz aki megállapította az én kis nyolc hetes babámról, hogy kislány.
Féltem Rob reakciójától megvallom. Hiába vagyunk férj és feleség nem érzem annyira, késznek magunkat egy gyerekhez, vagy legalábbis Robot.
Mély levegőkkel próbáltam nyugtatgatni magam majd a gardróbomhoz siettem és kiválasztottam a megfelelő ruhát estére.
Ahogy felöltöztem, elindultam a fürdőhöz rendbe szedni magam, de programomat megzavarta a telefon csörgése.
A kijelzőn Rob neve villogott. Megnyomtam a felvevő gombot majd bele szóltam.
Szia szerelmem – mondtam és a szerelmem szót mosolyogva ejtettem ki a számon.
Szia Kris. Figyelj van egy rossz hírem. Sajnos a rendező tovább tervezte a mai napra a forgatást. Én nagyon sajnálom, de az esti vacsit el kell halasztanunk – közölte Rob én pedig lelkileg össze omlottam. Már hetek óta terveztük ezt az estét direkt azért, hogy ne kelljen ilyenek miatt elhalasztani.
Értem – sóhajtottam majd arcomon könnycseppek folytak végig.
Kris én tényleg sajnálom, de – és itt szakítottam félbe mondatát.
Mit, de? Rob már lassan csak aludni jársz haza vagy még azt sem! Mond, te teljesen megfelejtkeztél arról, hogy van egy feleséged aki minden nap úgy vár téged mint szomjazó egy pohár vizet! Tudod mit baszd meg magad és a stáb tagokat együtt, mert mire haza érsz nem leszek itthon. Na szia! - nyomtam ki a telefont majd sírva fakadtam.
Komolyan mit képzel magáról ez az idióta. Elegem van már mindenből.
Mély levegőket vettem majd amint sikerűlt kissé is lecsillapodnom előkerítettem egy bőröndöt és mindent bele vágtam ami kezem ügyébe akadt.
Levánszorogtam az emeletről majd besétáltam a nappaliba.
Ez volt a kedvenc helyem az egész lakásban. Olyan más volt. Virágok telis-tele és egy nagy kandalló ami felett az esküvői képünk kapott helyet.
Oda sétáltam lassan az asztalhoz majd levettem a gyűrűs ujjamról a gyűrűt és az asztalra helyeztem. Még kerestem egy cetlit melyre csak annyit írtam, hogy „kislányod lesz” majd ezt is az asztalra helyeztem és mellé egy ultrahangos képet majd a terhességi tesztet melyen ott rikított két csík.
Eleresztettem még pár könnycseppet majd meg sem álltam egészen az előszobáig ahol felvettem a kabátomat és ki léptem a házból.
A garázs felé vettem az irányt, de aztán útközben meg gondoltam magam és gyalog vágtam neki az éjszakának”
Ezután csak úgy folytak az események. Rob hónapok alatt vissza imádkozta magát, de volt egy olyan érzésem, hogy ezt csakis a gyereke miatt tette.
A hónapok rohamosan tüntek el majd megszületett az első lányunk Honor és rá hat évre követte őt húga Luna.
Majd ezután jöttek a bajok. Rob ismét egyre kevesebbet volt velünk és az még nem is bántott, hogy velem keveset törődik, de konkrétan a lányára is annyi időt szentelt mint rám, azaz semennyit.
Két évvel ezelőtt beadtam a válópert és végleg elváltam Rob-tól és most itt tartok.
A egyedül nevelem életem két értelmét. Bár anyáék mondták költözzünk hozzájuk, de úgy éreztem itt az ideje, hogy kezemben vegyem a dolgokat.
Elmélkedésemből Honor gyermeki arca zökkentett ki amint az én arcomat fürkészi.
Szia mami. Képzeld Luna-val csináltunk neked reggelit – majd angyali arca eltűnt előlem és már húgával együtt tért vissza szobámba, kezükben egy nagy tálcával.
Hú ezt nekem csináltátok? - kérdeztem nagy mosollyal arcomon majd ölembe emeltem a tálcát lányaimat pedig két oldalamra ültettem.
Igen, csakis neked anyu – mondta büszkén Luna, majd hozzám bújt és nővére is követte példáját.
Ők voltak az én kicsi védőangyalaim akikért bármire képes vagyok. Konkrétan gyermekeimtől több szeretetet kaptam mint Rob-tól az eltelt tízen akárhány év alatt.
Persze a lányok nem csak értem hanem az apjukért is oda voltak. Rob szinte minden héten velük töltötte szabad ideje nagy részét. Hol vidámparkba vitte őket, hol pedig túrázni. Szóval végül is elég jó apa volt a maga módján.
Ahogy teltek a percek a lányokkal hármasban elfogyasztottuk a reggelit majd míg a Honor és Luna elmentek felöltözni addig én gyorsan letusoltam majd rendbe szettem magam és kisétáltam szobámból.
Ahogy végig sétáltam a konyhába vezető folyóson a családi képeket figyeltem. Mindegyiken rajta voltunk mind a négyen.
Bár a képeken mindannyian mosolyogtunk rajtam és Rob arcán látszódott, hogy ez nem az a fajta felhőtlen mosoly.
Ahogy tovább sétáltam megakadt a szemem azon képen ami közvetlen Luna születése után történt. Luna kis pici teste köztünk feküdt miközben Robal áhítattal figyeltük. Ez már másmilyen kép volt mint a többi, bár itt már nem volt a kapcsolatunk oly felhőtlen, de talán ez az utolsó kép amin mindketten szívből mosolygunk.
Mély levegőket vettem, majd el léptem az emlékektől és a konyhába vettem az irányt.
Lányaim az asztalnál ülltek és bőszen színezgettek.
Anya ugye ma megyünk oda ahol apu is meg a bajátaid ott lesznek ? - kérdezte Luna én meg kérdően néztem rá
Tudod az a buli amit a jendező bácsi tajt – nézett rám lányom mintha értenem kéne, majd le esett. Bill úgy gondolta ideje egy kis össze zörrenést tartani a régi Twilight stáb tagoknak este fele.
Bár nem sok kedvem volt menni rá bólintottam amikor fel vázolta az ötletet, most mégis minden bátorságom elszállt. A régi nagy dumás Kstew át ment egy félős nyuszivá, hát ez remek.
Ö... lányok a maminak nincs kedve most el menni mert nagyon fáradt és pihenni szerene meg veletek lenni – próbáltam kihúzni magam, de lányaim tornádoként pattanatak le a székről majd rohantak hozzám és kezdtek el hisztizni.
De megígérted, hogy elviszel minket, hogy tudjunk apuval találkozni – nyavalyogtak és bevetették a kiskutyusos pillantásukat. Ilyenkor annyira hasonlítottak Rob kedvesen akaratos kinézetére. De mit hűlyítem magam, hisz mindenben az apjukra ütöttek. Külső és belső tullajdonságaik is mind az apjuktól származik. Én csak néhol vagyok felfedezhető mindkettőjükben és ha nem tudnám, hogy őket én toltam ki magamból akkor megkérdőjelezném valószínűleg, hogy egyáltalán az én gyermekeim ők.
Nagyot sóhajtottam majd figyelmem a plafonnak szenteltem. Lányaim várakozva néztek rám én pedig össze zavarodtam. Tény, hogy nem csak Rob lesz ott... de nem, egyszerűen nem tudnám elterelni róla a figyelmem és az csak bajba sodorna.
Sajnálom lányok, de ezt most elkel halasztani, majd máskor találkoztok apátokkal – mondtam bűnbánóan és egyből meg bántam, hogy nemet mondtam, mert lányaim arcán töm-érdeknyi szomorúság ült ki. El akartam hagyni a konyhát ám alig, hogy elindultam fülem gyermeki ordítozás zavarta meg.
Ennek is mind te vagy az oka. Ha nem jöttél volna most hárman élhetnénk és anya meg apa együtt lennének. Minden csakis te miattad van te szaros – kiabált Honor Luna-ra.
Most méjt mondod ezt? - kezdett el kisebbik lányom sírni én pedig egyből védelmére siettem.
Nem szégyenled magad Honor? Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz a húgoddal. Nem mondhatod, neki, hogy miatta nem vagyunk együtt apuval. Hidd el ennek semmi köze se hozzád, sem pedig Luna-hoz, úgyhogy most szép vonulj fel a szobádba és gondolkodj el mindazon ami az előbb el hagyta a szádat! - szóltam rá lányomra szigorú szűlök módjára és csakis azon gondolkodtam, hogy hol a francba csesztem el az életem, hogy már a gyerekem is a húgát hibáztatja a válásunk miatt.
Honor még mormogott valamit az orra alatt, de aztán elindúlt felfelé és az ajtó csapódása jelezte, hogy célba ért.
Minden rendben nagylány ? - kérdeztem már pár fokkal higgadtabban Luna-tól akit fel vettem és át sétáltam a nappaliba és le ültem vele a kanapére. Pici fejét nekem döntötte majd ismét elkezdett sírni.
Tényleg miattam nem vagytok együtt apuval? - kérdezte szipogva majd nagy kék szemeit rám emelte.
Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot kicsim? Ez egyáltalán nem igaz. Apu és köztem már a születésed előtt nem voltak rendben a dolgok és ez egyáltalán nem a te hibád – mondtam Luna-nak elkezdtem simogatni a hátát amitől egy idő után megnyugodott.
Ahogy repült az idő lassan mindketten elszundítottunk ám nem tartott sokáig, mert telefonom éles ricsajba kezdett. Gyorsan érte nyúltam ám nem eléggé gyorsan mert lányom is felébredt rá.
Ahogy megpillantottam a kijelzőn a nevet meg döbbentem.
Ashley keresett és őszintén nagyon is furcsa volt mert már jó ideje nem beszéltünk.
Valahogy így képzeltem el a kicsi Lunat :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése