Kezdem azt hinni, hogy ez nem az én napom :D Szóval egy utolsó lehetőséget adok az ős régi msn-nek :D Hátha valaki feljár még ilyenre és talán tudunk egy csoportos duma estet tartani :D
andifruzsi@windowslive.com

https://new.livestream.com/accounts/1890065/events/1655141 Itt elöbb elkaptok élőben :)

https://plus.google.com/hangouts/_/2b1369d8cdff6307457ab4168e01c026b53d2bd4?authuser=0
Ha regisztrálva vagytok Youtube-on akkor kezdődhet is az élő adás :)

Kérdéssss :)

Benne lennétek olyan 17.30 vagy 18.00 körül egy élő videós kérdezgetős bigyuszban? Ti kérdeztek én pedig felelek :) Lehet ez a blogokkal kapcsolatos, vagy bármi mással :)
Ha benne vagytok nyomjatok a bejegyzés alatt a klassz gombocskára és a megadott időben jelentkezem :)

Puszi: Fruzsi

A klassz gombocska megnyomását eme oldalon tehetitek meg :)  http://multjovoszerelem.blogspot.hu/

Sziasztok :)

Itt a novi második fele remélem örültök neki :)

Jó olvasást puszi :)

Jaj és az oldalsávban találtok képeket azzal is segítve az elképzelést :)

2 óra múlva

Lassan indulásra készen álltunk ám Lunat többször is ki kellett zavarnom szobámból amikor is ragaszkodott hozzá, hogy az én ruháimban jelenjen meg az apja előtt, de aztán sikeresen le állítottam és egy piros színű, csíkos ruhát adtam rá.

Gyorsan megcsináltam a hajam, majd egy sminkest meghazudtoló gyorsasággal fel kentem magamra a vakolatot és már én is készen álltam pont időben.

Ashley csengetett és mire le értem, konkrétan lányaim egy svéd asztalos műanyag vacsorát terítettek elé.

• Szia Kristen. De jó újra látni téged – mosolyodott el majd fel pattant az asztal mellől és üdvözlés képen át ölelt.

• Kölcsönös az érzés – öleltem vissza.

• Amúgy meg kell mondja irtó aranyosak a gyerekeid. Kis miniatűr Kristenek – végre valaki aki nem azzal kezdi, hogy tiszta apjuk.

Nem sokat csevegtünk mert ideje volt indulni. Be ültünk Ash kocsijába és már hajtottunk a terem felé ami mára ki lett bérelve.

• Na, de, hogy nem unjuk végig az utat mesélj Kristen! Milyen két gyereket nevelni egyedül? - kérdezte és már-már teljesen felém fordult érdeklődve ahelyett, hogy az utat figyelte.

• Ha esetleg előre fele néznél mesélnék – mondtam és Ashley máris az útra szegezte figyelmét.

• Öhh mire vagy kíváncsi? Arra, hogy én nem tudom pótolni az apjukat vagy arra, hogy ők teszik ki az időm nagy részét? - hm vajon mit fog szólni az az idióta ha meglát minket.

• Tudod mit? Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy nem nehéz Rob nélkül nevelni a lányokat. Mármint, egyedül még egy gyereket sem könnyű nevelni nem hogy kettőt és ha jól tudom Rob nem nagyon szokott segíteni – vázolta az igazat Ash.

• Hogy is mondjam... Rob sose volt az a fajta aki mindent félre dobna mondjuk egy pelenkázásért vagy bármi ilyesmi dologért. Ő inkább az az apa fajta aki küldi a gyerektartást és néha napján beugrik – sóhajtottam egy nagyot majd inkább az elsuhanó házakat és fákat néztem.

• Értem. Hát én igazán sajnálom. Ha gondolod beszélek Rob fejével – tett ajánlatot barátnőm.

• Azt hiszem megvagyok a segítsége nélkül is. Nem szívesen látom többet a megbeszélt időnél-

• Szereted még? - kérdezte Ashley legnagyobb meglepődésemre.

• Hogy mi???

• Azt kérdeztem szereted e még?

• Nem, vagyis nem tudom. Egyszerűen nem tudok kiigazodni az érzelmeimen. Rob viselkedése mindig mást vált ki belőlem.

• Tudom én mi a te bajod Kris. Nem, hogy szereted Robot, de még mindig szerelemes vagy belé és van egy olyan sanda gyanúm, hogy az is maradsz míg világ a világ – jelentette ki Ashley.

Zavaromban inkább lányaimnak szenteltem figyelmem akik épp úgy gondolták, hogy össze rugdosni az ülés huzatot mindennél nagyobb poén.

• Viselkedjetek gyerekek! Az, hogy rugdossuk össze apu kocsiját belülről, nem azt jelenti, hogy más kocsiját is szabad – szidtam le lányaimat mire Ashley-től érkezett egy hangos kacaja.

• Te komolyan arra tanítod a gyerekeidet, hogy rugdossák össze Rob kocsiját? - kérdezte meglepődve.

• Egyéb ötlet híján, igen erre tanítom őket – mosolyodtam el már én is.

Az út már kevéske részét nagy csendben tettük meg, persze lányaim néha ezt a csendet is sikeresen meg tudták szakítani.

Aztán egyszer csak megérkeztünk.

Gyermekeim konkrétan bombaként robbantak ki a kocsiból, de az ajtónál bevártak minket, vagy csak egyszerűen megrémültek a két magas pasitól akik a bejáratnál álltak.

Mélyeket lélegeztem és az ülést markolásztam.

• Ne féljél nem fog senki sem meg enni – biztatott Ash aztán nagy nehezen én is kikászálódtam a kocsiból.

Pár lépés után lábaim a földbe gyökereztek és nem tudom mi okból, de könnyeim utat törtek maguknak és elkezdtem sírni.

Ashle és lányaim is oda rohantak és kérdésekkel halmoztak el.

• Baj van Kris? - kérdezte barátnőm majd szorosan át ölelt én meg szívesen öleltem vissza. Úgy éreztem mintha ebben a pillanatban kaptam volna vissza legjobb barátnőmet.

• Úgy mi mindig barátok maradunk? - kérdeztem szipogva miközben szemeimből próbáltam eltüntetni annak a jelét, hogy sírtam.

• Persze, hogy barátok maradunk. Sőt legjobb barátok – mosolyodott el Ash majd megragadta a karom és elkezdett befele húzni. Lányai bár kissé zavarodottan, de utánunk jöttek majd amint Ash el engedett megfogták a kezem.

Kissé bátortalan lépésekkel, de elindultunk még beljebb, egy terem féleségbe ahol bár nem voltak több százan, de mégis úgy éreztem, hogy ez nekem sok.

Ahogy sétáltunk egyre több ismerős alakba botlottam szinte mindenki köszönt, mellékszereplők, különféle effektekért szereplők emberkék, sminkesek és még sorolhatnám, de engem leginkább a megszokott kis csapat érdekelt.

Aztán csak megpillantottam az egyre és egyre több ismerős arcot.

Először Anna rohant oda hozzánk üdvözölt, majd teljes ámulatba esett, lányaim láttán. Megállapította, hogy nagyon sokat nőttek és persze jött a szokásos szöveg, hogy mennyire hasonlítanak a szüleire a gyerekek.

Anna-t egyre többen követték, Kiowa, Rachel, Stehp, és még sokan mások.

Végül csak elértünk a mi kis régi nyolcas fogatunkhoz. Nikki, Kella, Jack, Peter Liz, Ash és végül Rob. Mind ott álltak és minket figyeltek.

Luna és Honor amint megpillantották Robot, két másodpercükbe sem telt és már rohantak hozzá.

Rob leguggolt és kitart karokkal várta lányainkat akik mint puzzel darabok illetek bele apjuk ölelő karjaiba.

Olyan jó volt őket ilyen pillanatokkor figyelni. Mindig is tudtam, ha Rob engem már nem is szeret a lányaiért oda van.

Ahogy Honor-ék kibontakoztak Rob öleléséből. Mindenki megölelgettek őket. Míg Nikki Lunat szorongatta addig Liz Honor-t ölelte magához. Ahogy egymást ölelték eszembe jutott, amikor a lányokat kereszteltettük meg és nem tudtok, hogy kik legyenek a kereszt szülők. Végül Honor-nál arra jutottunk, hogy Liz és az öcsém Cameron legyenek a kereszt szülők Luna-nak pedig Nikki és Kellan.

Azt hiszem soha jobb embereket nem választhattunk volna.

Vettem pár mély lélegzetet majd már én is ott álltam régi barátaim mellett és én is átöleltem mindenkit.

Utoljára hagytam Robot. Nem nagyon tudtam eldönteni, hogy megöleljem vagy egy egyszerű kézfogással mindent elintézünk.

Végül is a kézfogásnál maradtunk, ám amint Rob megpillantotta a kezemen lévő gyűrűt egyből vissza rántottam.

Igen gyűrűt. Mióta Rob megkérte a kezem azóta rajtam van az eljegyzési gyűrű és hiába váltunk el még soha, de soha nem vettem le.

Hirtelenjében kínos csend telepedett a kis csoportra. Nem tudtam eldönteni, hogy szaladjak vagy sírjak szánalmamban. Aztán végül is annál maradtam, hogy végig kérdeztem mindenkit, mi újság mostanság velük.

Mindannyian lelkes beszédbe kezdtek kivéve Rob. Ő inkább terelte magáról a szót és nem sok mindent mondott. Viszont nagyon is élvezte lányai társaságát.

És persze a lányok sem panaszkodtak. Oda voltak Rob-ért és folyamat rajta lógtak ezzel magamra hagyva, igaz nem sok ideig.

Személyemhez - akit éppenséggel a bárpultnál lehetett megtalálni – Elizabeth csatlakozott.

• Valami baj van Kristen? - kérdezte anyáskodva.

Úgy éreztem Liz az egyetlen akinek teljesen tiszta szívből elmondhatok mindent.

• Hiányzik az életemből Rob. Nem megy nélküle semmi. Honor és Luan egyszerűen kezelhetetlenek ha nincs ott az apjuk. Úgy gondoltam minden klappolni fog a válásunk után, de nem. Lelkileg tönkre mentem, széthullottam és nem tudok kordában tartani két tíz év alatti hiperaktív gyereket.

• Csak azért hiányzik mert nem megy a gyerek nevelés?

• Naná, hogy nem csak azért. Hiányzik, hogy szeressen, hiányzik az illata, az ölelése, a csókja, az hogy szerelmemnek hívjon és, hogy érezzem a közelségét – ahogy ezeket soroltam arcom egyre és egyre csak ellepték a sós könnycseppek.

Liz szorosan át ölelt és a hátamat simogatta.

• Én annyira... annyira, de annyira szeretem és szerelmes vagyok Rob-ba Liz. Én nem tudom elfelejteni. Nekem ez nem megy - zokogtam tovább.

• Nyugi kislány, hidd el minden rendben lesz – mondta majd el engedett és mosolyogva mögém mutatott.

Ahogy hátra fordítottam fejem egyből megbántam. Rob állt mögöttem és ha jól gondolom már jó ideje ott állt.

• Én... most magatokra hagylak titeket fiatalok – mondta Elizabeth majd úgy is tett.

Arcomról letöröltem az árulkodó kis cseppeket, majd halványan Robra mosolyogtam amit ő is viszonzott.

• Hol hagytad a lányokat? - kérdeztem majd a mellettem lévő székre mutattam jelezve, hogy üljön le.

• Épp Nikki pesztrálja őket. Nagyon élvezi, hogy itt vannak a lányok. És én is köszönöm, hogy elhoztad őket.

• Megérdemled, hogy lásd a lányaidat Rob – mosolyodtam el , majd bele kortyoltam a pohárba ami már egy ideje ott volt előttem.

• Hogy telnek a napjaitok Kris? Minden rendben van otthon?

• Hát fogjuk rá...

• Fogjuk rá? Talán valami baj van?

• Ami azt illeti, szerelmünk első gyümölcse, legidősebb lányod, neki ugrott ma Luna-nak azzal, hogy mindent ő rontott el és, hogy miatta nem vagyunk együtt- meséltem miközben újra ittam egy kicsit.

• De miért csinálja ezt Honor?

• Tőlem kérdezed? Nem vagyok agyturkász, hogy mindent megfejtsek. És amúgy is szerinted egyedül képes vagyok mindenre? Tudod, te miből áll az én napom míg te különféle cicákat fektetsz le. A nap huszonnégy órájában anya vagyok. Már konkrétan nőnek sem érzem magam. Minden vagyok csak épp az nem aminek születtem. Egy harmincöt éves, le járt lemez aki reggel fel kel és elviszi a gyerekeidet iskolába és óvodába. Majd haza jön kitakarítja a házat mos, főz. Aztán hamar eljön a délután és máris megyek a gyerekekért. Haza hozom őket és utána csakis az övék vagyok. Játszunk megbeszéljük a sulit, a barátokat. Megvacsoráztatom őket, megfürdetem, majd ágyba rakom. Mesét olvasok nekik és ezután gondolnád, hogy ez az én időm. De nem mert amint lefürödtem és ágyba bújtam Luna sírva jön be mert máris rosszat álmodott. Órákba telik mire megnyugtatom majd ha ez sikerült velem alszik és őt pedig Honor követi. Szóval maradt pár órám alvásra, de az is olyan alvás, hogy a lányok össze rugdosnak és aztán megint kezdődik minden előröl – fejeztem végre be majd vártam Rob reakcióját.

• Mért nem szóltál, hogy ennyire nehéz. Hidd el, több a szabadidőm mint gondolnád. És egyáltalán nem fektetek le senkit.

• Na ne mond. És mi van az újdonsült menyasszonyoddal?

Rob először csodálkozva majd értetlenül nézet rám.

• Miről beszélsz Kris. Milyen menyasszony? Lassan már egy éve, hogy egy nővel sem voltam, nemhogy még el is jegyezzek valakit.

• De hát... ohh, hogy az egyszer még megfojtom.

• Kit is akarsz megfojtani?

• Ashely – adtam meg a választ és barátnőm legszívesebben a poklok poklára küldtem volna e percekbe is.

• Áh értem... nem is akartál el jönni igaz?

Én csak bólintottam egyet, de megszólalni nem volt kedvem.

• Akkor mért vagy mégis itt Kris?

• Hmm... na látod ez egy igazán szuper kérdés. Hogy mért vagyok itt lassan már magam sem tudom.

• Ugye nem fogom kihúzni belőled, miért is jöttél el igazából – szólalt meg Rob egy kisebb csend után.

• Nem hiszem.

• Tudod mit akkor elmondom én miért jöttem – majd kezét állam alá téve maga felé fordította fejem így kénytelen voltam a szemébe nézni.

• Tudod van egy nő, egy gyönyörű harmincöt éves nő aki a gyermekeim anyja. És akit a mai napig imádok és csodálok.

• Ne szeresd azt aki elvette tőled a gyerekeid – figyelmeztettem, majd végig simítottam arcán.

• Nem vetted el tőlem a lányokat Kris. Tudom, hogy szörnyű férj voltam és apának se a legjobb, de te sose vetted el a gyerekeim amit pedig megérdemeltem volna.

• Ha azt akarod elérni, hogy sajnáljalak, akkor nem jött össze.

• Semmi ilyen szándékom sincs Kris. Egyszerűen csak azt akarom a tudomásodra adni, hogy szeretlek és vissza akarlak kapni. Értsd meg te jelented nekem a világot és egyszerűen lehetetlenül hiányzol. Életünk legnagyobb baklövése volt, hogy elváltunk. Meg tudsz nekem bocsátani Kris. Tudsz adni még egy esélyt. Ígérem én leszek a világ legjobb apja és férje.

• Ne ígérgess mert még ha össze veszünk felhasználom ezt ellened! -mosolyodtam el majd megfogtam Rob kezét és összekulcsoltuk ujjainkat.

• Ez azt jelenti, hogy vissza fogadsz? - választ nem adva közelebb hajoltam arcához majd óvatosan össze érintettük ajkainkat.

• Szerintem ez egy eléggé egyértelmű igen – mondtam majd végig simítottam Rob arcán.

• Komolyan? Szeretlek, nagyon szeretlek – tört ki Rob a lehető legnagyobb boldogságban majd felpattant engem is magával rántva és felkapva. Csak körbe-körbe forogtunk és nevettünk.

Már jó ideje nem voltam ilyen felszabadult és boldog. Ahogy Rob le tett egyből ölelő karjaiba bújtam és mélyet szippantottam illatából. Ahogy ott álltunk egymást ölelve, mindenről megfeledkeztünk. Aztán egyszer csak Rob kuncogására lettem figyelmes. Fel néztem arcára ami a távolba figyelt. Követtem pillantását és én is elmosolyodtam.

Kellan Luna-val folytatott mély eszmecserét egy kis játékfiguráról. Elbűvölő volt figyelni ahogy

lányom bőszen mesélt és Kellan pedig teljesen elragadtatva hallgatta.

• Kéne neki egy gyerek – szólaltam meg, majd vissza fordultam Rob-hoz. Egymás tekintetében kalandoztunk el és csak élveztük, hogy végre együtt lehetünk.

• Szeretlek Kristen – suttogta Rob majd óvatosan szám felé hajolt és egy lágy csókban részesített.

Ahogy elszakadtunk egymástól, közvetlen mellettünk megpillantottuk barátainkat akik nagy mosollyal az arcukon figyeltek minket.

Én pedig úgy éreztem végre minden újra a helyére kerűlt.

Novella első része

Az évek múlnak, de az érzelmek nem változnak.

Gyerek zsivajra keltem ma is mint már közel tíz éve. Kristen Stewart vagyok és sajnos már nem mai csirke.

Egy harmincöt éves szerencsétlen színész akire manapság már senki sem kíváncsi.

És valahogy meg is értem, hisz két gyerek után az ember nem tudja elő hozni a huszonéves fiatalságát, gyorsaságát és az életbe vetett hitét.

Mindent Rob cseszett el, vagyis nem ő hanem én, de csakis miatt. Én hülye gondolván milyen jó lesz végre valahára befejezni az Twilight-ot és együtt lenni úgy isten igazából, és nem bujdosni az idióta fotósok elől.

Ehelyett, egyedül állóként nevelek két hiperaktív kislányt akik Rob búcsú ajándékaként örvendeztettek meg.

Minden tíz évvel ezelőtt romlott el.

„Ma van két éve, hogy Rob feleségül vett ezért úgy döntöttünk el megyünk egy étterembe, hogy legalább ezt a napot együtt töltsük. Sajnos Rob egyre több felkérést kapott a Twilight után én pedig pont, hogy fordítva egyre kevesebbet és sajnos így nem sok időnk volt együtt lenni.

Mindkettőnknek általában akkor volt valami dolga amikor a másik rá ért volna, így igen nagy szó volt amikor kettesben tölthettünk egy kis időt.

De a mai nap csakis a miénk volt senki másé és ma következett el az a nap, hogy Rob-nak be akarom mutatni életünk majd egy új szereplőjét.

Pár hete rosszullét kerülgetett és ezért orvoshoz fordultam aki megállapította, hogy már több mint három hetes terhes voltam. Azóta már többször is vissza mentem a dokihoz aki megállapította az én kis nyolc hetes babámról, hogy kislány.

Féltem Rob reakciójától megvallom. Hiába vagyunk férj és feleség nem érzem annyira, késznek magunkat egy gyerekhez, vagy legalábbis Robot.

Mély levegőkkel próbáltam nyugtatgatni magam majd a gardróbomhoz siettem és kiválasztottam a megfelelő ruhát estére.

Ahogy felöltöztem, elindultam a fürdőhöz rendbe szedni magam, de programomat megzavarta a telefon csörgése.

A kijelzőn Rob neve villogott. Megnyomtam a felvevő gombot majd bele szóltam.

• Szia szerelmem – mondtam és a szerelmem szót mosolyogva ejtettem ki a számon.

• Szia Kris. Figyelj van egy rossz hírem. Sajnos a rendező tovább tervezte a mai napra a forgatást. Én nagyon sajnálom, de az esti vacsit el kell halasztanunk – közölte Rob én pedig lelkileg össze omlottam. Már hetek óta terveztük ezt az estét direkt azért, hogy ne kelljen ilyenek miatt elhalasztani.

• Értem – sóhajtottam majd arcomon könnycseppek folytak végig.

• Kris én tényleg sajnálom, de – és itt szakítottam félbe mondatát.

• Mit, de? Rob már lassan csak aludni jársz haza vagy még azt sem! Mond, te teljesen megfelejtkeztél arról, hogy van egy feleséged aki minden nap úgy vár téged mint szomjazó egy pohár vizet! Tudod mit baszd meg magad és a stáb tagokat együtt, mert mire haza érsz nem leszek itthon. Na szia! - nyomtam ki a telefont majd sírva fakadtam.

Komolyan mit képzel magáról ez az idióta. Elegem van már mindenből.

Mély levegőket vettem majd amint sikerűlt kissé is lecsillapodnom előkerítettem egy bőröndöt és mindent bele vágtam ami kezem ügyébe akadt.

Levánszorogtam az emeletről majd besétáltam a nappaliba.

Ez volt a kedvenc helyem az egész lakásban. Olyan más volt. Virágok telis-tele és egy nagy kandalló ami felett az esküvői képünk kapott helyet.

Oda sétáltam lassan az asztalhoz majd levettem a gyűrűs ujjamról a gyűrűt és az asztalra helyeztem. Még kerestem egy cetlit melyre csak annyit írtam, hogy „kislányod lesz” majd ezt is az asztalra helyeztem és mellé egy ultrahangos képet majd a terhességi tesztet melyen ott rikított két csík.

Eleresztettem még pár könnycseppet majd meg sem álltam egészen az előszobáig ahol felvettem a kabátomat és ki léptem a házból.

A garázs felé vettem az irányt, de aztán útközben meg gondoltam magam és gyalog vágtam neki az éjszakának”

Ezután csak úgy folytak az események. Rob hónapok alatt vissza imádkozta magát, de volt egy olyan érzésem, hogy ezt csakis a gyereke miatt tette.

A hónapok rohamosan tüntek el majd megszületett az első lányunk Honor és rá hat évre követte őt húga Luna.

Majd ezután jöttek a bajok. Rob ismét egyre kevesebbet volt velünk és az még nem is bántott, hogy velem keveset törődik, de konkrétan a lányára is annyi időt szentelt mint rám, azaz semennyit.

Két évvel ezelőtt beadtam a válópert és végleg elváltam Rob-tól és most itt tartok.

A egyedül nevelem életem két értelmét. Bár anyáék mondták költözzünk hozzájuk, de úgy éreztem itt az ideje, hogy kezemben vegyem a dolgokat.

Elmélkedésemből Honor gyermeki arca zökkentett ki amint az én arcomat fürkészi.

• Szia mami. Képzeld Luna-val csináltunk neked reggelit – majd angyali arca eltűnt előlem és már húgával együtt tért vissza szobámba, kezükben egy nagy tálcával.

• Hú ezt nekem csináltátok? - kérdeztem nagy mosollyal arcomon majd ölembe emeltem a tálcát lányaimat pedig két oldalamra ültettem.

• Igen, csakis neked anyu – mondta büszkén Luna, majd hozzám bújt és nővére is követte példáját.

Ők voltak az én kicsi védőangyalaim akikért bármire képes vagyok. Konkrétan gyermekeimtől több szeretetet kaptam mint Rob-tól az eltelt tízen akárhány év alatt.

Persze a lányok nem csak értem hanem az apjukért is oda voltak. Rob szinte minden héten velük töltötte szabad ideje nagy részét. Hol vidámparkba vitte őket, hol pedig túrázni. Szóval végül is elég jó apa volt a maga módján.

Ahogy teltek a percek a lányokkal hármasban elfogyasztottuk a reggelit majd míg a Honor és Luna elmentek felöltözni addig én gyorsan letusoltam majd rendbe szettem magam és kisétáltam szobámból.

Ahogy végig sétáltam a konyhába vezető folyóson a családi képeket figyeltem. Mindegyiken rajta voltunk mind a négyen.

Bár a képeken mindannyian mosolyogtunk rajtam és Rob arcán látszódott, hogy ez nem az a fajta felhőtlen mosoly.

Ahogy tovább sétáltam megakadt a szemem azon képen ami közvetlen Luna születése után történt. Luna kis pici teste köztünk feküdt miközben Robal áhítattal figyeltük. Ez már másmilyen kép volt mint a többi, bár itt már nem volt a kapcsolatunk oly felhőtlen, de talán ez az utolsó kép amin mindketten szívből mosolygunk.

Mély levegőket vettem, majd el léptem az emlékektől és a konyhába vettem az irányt.

Lányaim az asztalnál ülltek és bőszen színezgettek.

• Anya ugye ma megyünk oda ahol apu is meg a bajátaid ott lesznek ? - kérdezte Luna én meg kérdően néztem rá

• Tudod az a buli amit a jendező bácsi tajt – nézett rám lányom mintha értenem kéne, majd le esett. Bill úgy gondolta ideje egy kis össze zörrenést tartani a régi Twilight stáb tagoknak este fele.

Bár nem sok kedvem volt menni rá bólintottam amikor fel vázolta az ötletet, most mégis minden bátorságom elszállt. A régi nagy dumás Kstew át ment egy félős nyuszivá, hát ez remek.

• Ö... lányok a maminak nincs kedve most el menni mert nagyon fáradt és pihenni szerene meg veletek lenni – próbáltam kihúzni magam, de lányaim tornádoként pattanatak le a székről majd rohantak hozzám és kezdtek el hisztizni.

• De megígérted, hogy elviszel minket, hogy tudjunk apuval találkozni – nyavalyogtak és bevetették a kiskutyusos pillantásukat. Ilyenkor annyira hasonlítottak Rob kedvesen akaratos kinézetére. De mit hűlyítem magam, hisz mindenben az apjukra ütöttek. Külső és belső tullajdonságaik is mind az apjuktól származik. Én csak néhol vagyok felfedezhető mindkettőjükben és ha nem tudnám, hogy őket én toltam ki magamból akkor megkérdőjelezném valószínűleg, hogy egyáltalán az én gyermekeim ők.

Nagyot sóhajtottam majd figyelmem a plafonnak szenteltem. Lányaim várakozva néztek rám én pedig össze zavarodtam. Tény, hogy nem csak Rob lesz ott... de nem, egyszerűen nem tudnám elterelni róla a figyelmem és az csak bajba sodorna.

• Sajnálom lányok, de ezt most elkel halasztani, majd máskor találkoztok apátokkal – mondtam bűnbánóan és egyből meg bántam, hogy nemet mondtam, mert lányaim arcán töm-érdeknyi szomorúság ült ki. El akartam hagyni a konyhát ám alig, hogy elindultam fülem gyermeki ordítozás zavarta meg.

• Ennek is mind te vagy az oka. Ha nem jöttél volna most hárman élhetnénk és anya meg apa együtt lennének. Minden csakis te miattad van te szaros – kiabált Honor Luna-ra.

• Most méjt mondod ezt? - kezdett el kisebbik lányom sírni én pedig egyből védelmére siettem.

• Nem szégyenled magad Honor? Mit képzelsz magadról, hogy így beszélsz a húgoddal. Nem mondhatod, neki, hogy miatta nem vagyunk együtt apuval. Hidd el ennek semmi köze se hozzád, sem pedig Luna-hoz, úgyhogy most szép vonulj fel a szobádba és gondolkodj el mindazon ami az előbb el hagyta a szádat! - szóltam rá lányomra szigorú szűlök módjára és csakis azon gondolkodtam, hogy hol a francba csesztem el az életem, hogy már a gyerekem is a húgát hibáztatja a válásunk miatt.

  Honor még mormogott valamit az orra alatt, de aztán elindúlt felfelé és az ajtó csapódása jelezte, hogy célba ért.

• Minden rendben nagylány ? - kérdeztem már pár fokkal higgadtabban Luna-tól akit fel vettem és át sétáltam a nappaliba és le ültem vele a kanapére. Pici fejét nekem döntötte majd ismét elkezdett sírni.

• Tényleg miattam nem vagytok együtt apuval? - kérdezte szipogva majd nagy kék szemeit rám emelte.

• Hogy kérdezhetsz ilyen butaságot kicsim? Ez egyáltalán nem igaz. Apu és köztem már a születésed előtt nem voltak rendben a dolgok és ez egyáltalán nem a te hibád – mondtam Luna-nak elkezdtem simogatni a hátát amitől egy idő után megnyugodott.

Ahogy repült az idő lassan mindketten elszundítottunk ám nem tartott sokáig, mert telefonom éles ricsajba kezdett. Gyorsan érte nyúltam ám nem eléggé gyorsan mert lányom is felébredt rá.

Ahogy megpillantottam a kijelzőn a nevet meg döbbentem.

Ashley keresett és őszintén nagyon is furcsa volt mert már jó ideje nem beszéltünk.

Honor az elképzeléseim szerint :)

Valahogy így képzeltem el a kicsi Lunat :)